Ajándékötlet Valentin napra a SkinZone-tól

A SkinZone-os srácok egy kis kutatás után választ találtak a következő, Valentin nappal kapcsolatos kérdésekre: vajon ez egy újkori „kötelező”, vegyünk-csokit ünnep, vagy inkább egy középkorból fennmaradt apropó a szerelemnek egy kis figyelmességre? És vajon a modern kor Valentinjei, hogy állnák a próbát? A rövid "történelem óra" mellett izgalmas ajándékötlettel is szolgál a gyártó.

A rövid kutatás után sokféle, a mai Valentin napi szokások hátterébenhúzódó legendára derült fény. Ami talán a legmeglepőbb, hogy 1969-ig hivatalos ünnepnek számított a római katolikus naptárban, és eredete egészen a középkorig vezethető vissza. Persze pont ezért nehéz eldönteni, ki is volt valójában a névadó Valentin, hisz három egyházfi is megfelel a megnevezett szentnek, akik mindegyike mártírhalált halt.

A legismertebb történet II. Claudius uralkodására vezethető vissza, amikor a császár megtiltotta katonáinak a házasodást mondván, így keményebben és főképp önfeláldozóbban harcolnak majd hazájukért. Ám Valentin (Bálint) atya ellenszegült, és titokban esküvőket celebrált, illetve virágokkal és ajándékokkal hozott össze, békített ki régi párokat. Mindezen nemes cselekedeteket „természetesen” az uralkodó később halállal büntette, bár előtte megpróbálta Valentin atyát a saját vallása oldalára állítani, ám a pap válaszul inkább a császárt próbálta kereszténységre téríteni.

Ugyanebből a történetből kapunk magyarázatot a Valentin napi kártyák lehetséges eredetére is. Ugyanis Valentin atya mély barátságot kötött, vagy talán szerelemre is lobbant börtönőre leánya iránt, kit korábban vakságából gyógyított ki. A legenda szerint kivégzése előtt az atya egy búcsúlevelet intézett a lányhoz, melynek zárósora volt a híres mondat: „from your Valentine” (a te Valentinodtól).

Hogy miért pont február közepére esik ez az ünnep? Talán éppen azért, mert ez az időszak – amikor a madarak is párt választanak – már a tavasz kezdetét jelenti több kultúrában is. Sőt, a kereszténység előtti időkben az év ezen időszakában szokás volt, hogy amolyan sorsolásszerűen minden eladó sorban lévő lányhoz egy-egy férfit rendeltek egy teljes évre, mely elég gyakran házassághoz is vezetett. Persze ezt a pogány szokást később az egyház betiltotta, ahogy a meglehetősen véres Lupercalia termékenységi ünnepét is próbálta az egyház kereszténnyé tenni azzal, hogy ugyanerre a napra tette Valentin ünnepét.

Vajon miért is maradt fontos ez az ünnep és terjedt tovább például az az angolszász kultúrába? Mert egy kitűnő ürügy volt, az amúgy érzelmeket elfojtó társadalomban, a kinyilatkoztatásra. Például a fennmaradt legrégebbi Valentin napi üzenet egy vers, melyet Charles, Orléans hercege 1415-ben írt feleségének a londoni Tower börtönéből. Illetve néhány évvel később maga V. Henrik fogadott írnokot, hogy fogalmazzon a nevében Valentin napi üzenetet Valois Katalinnak. Igazán populáris a tizenhetedik században lett, illetve újabb lendületet kapott a nyomtatás és a nyomtatott képeslap elterjedésével a tizennyolcadik század végén.

És most nézzük, mi magyarok mennyire vagyunk jó Valentinek! Haladjunk a korral: most ne verset komponáljunk vagy képeslapot küldjünk. Inkább valami mást, valamit, amit kedvesünk mindennap lát, és a kezében tarthat, ami mosolyt csal az arcára, mert mindig arra emlékezteti, mennyire fontos is nekünk.

Tervezzünk neki egyedi dekorációs fóliát a laptopjára vagy a mobiltelefonjára, ami lehet egy fotó vagy egy grafika, esetleg pár szerelmes sorral megspékelve. A magyar Fox Hunter Kft. (SkinZone.hu) ilyen egyedi képek alapján is vállalja skinek gyártását, méghozzá olyan minőségben, amivel szerelmet igen, de szégyent biztosan nem vallunk. Persze annak sem kell aggódnia, aki nem érez magában elég kreativitást a saját kép elkészítéséhez, ő a SkinZone.hu webáruházában egy több mint 1200 mintát felsorakoztató palettából választhat dekorációs skint kedvesének, melyhez ez alkalomból illő ajándék is jár. Hiszen pont azért lettek valaha kitalálva az előre megnyomtatott Valentin napi kártyák is, hogy azon lovagokat is kisegítsék, akiknek nem épp költői vér folyt az ereiben.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció