Vodafone: áprilisra teljes a 4G-s lefedettség

Áprilisra lezárul a Vodafone Magyarország modernizációs projektje, amelynek eredményeképpen a jelenlegi 70 százalék után az egész országban elérhető lesz a távközlési szolgáltató szupergyors mobilinternet hálózata a lakosság számára.

Beck György, a cég elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a 21,6 megabites elméleti maximális letöltési sebességgel működő hálózat mindenütt működni fog, például a fővárosi villamosokon is.

 

A beruházás összegéről az elnök elmondta, több tízmilliárd forintot költenek rá, s további nettó 15,6 milliárd forintért vásároltak 2 megahertznyi 900-as frekvenciát nemrégiben az állami árverésen.

 

Az MTI piaci értesülései szerint a hálózatmodernizáció a frekvenciavásárlással együtt több mint 50 milliárd forintba kerül.

 

A Vodafone tavaly márciusban jelentette be hálózatának modernizációját. A fejlesztés az előzetes terveknél is gyorsabban halad, mivel 9 hónap alatt, karácsonyra, Budapest kivételével mindenütt megvalósult.

 

A Vodafone Magyarország az országos hálózatfejlesztés során lecseréli a második (2G) és harmadik generációs (3G) hálózati elemeket, gyakorlatilag kiépíti a negyedik generációs hálózatot (LTE): mára több mint 2.100 bázisállomás modernizálásával és 110 új építésével 673 településen vált elérhetővé a szupergyors internet.

 

Az elnök elmondta, a nemrégiben elnyert 900 megahertzes frekvencia révén most már azokon a településeken is kiépítik a gyors elérést, ahol eddig ez nem volt lehetséges.

 

Döbrőssy Gábor, a cég műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, a hálózat nemcsak gyorsabb lesz, hanem a kínai Huawei hardverplatformjának köszönhetően mintegy 50 százalékkal takarékosabb is, s így átszámítva havonta 28,5 tonnával mérséklődik a társaság széndioxid-kibocsátása.

 

A cég mobilnetes hálózatát december óta a fővárosi metrók vonalán is lehet használni, majd február vége utána a kisföldalattin is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció