Harminc napon belül új Google Nexus mobil érkezik?

A pletykák szerint harminc napon belül, tehát már októberben debütálhat a Google legújabb Nexus készüléke, mely feltehetően az LG gyáraiban készül majd.

Az Android and Me három egymástól független forrásra hivatkozva azt állítja, hogy a Google még ebben a hónapban be szeretné mutatni legújabb Nexus okostelefonját. A készüléket feltehetően az LG gyártja majd, s fedélzetén az Android Jelly Bean új - talán 4.2-es verziószámú - kiadása teljesíthet szolgálatot.

Azt pletykálják, hogy a telefon a dél-koreai gyártó Optimus G névre keresztelt, négymagos Qualcomm processzorral és LTE támogatással felvértezett nagyágyújára épül, így rendkívül ígéretes hardverrel kecsegtet. Ami a szoftvert illeti, a jövevényen egy Nexus modellhez illően érintetlenül találjuk az új Android rendszert, tehát nem kerül rá az LG által fejlesztett Optimus UI 3.0 kezelőfelület.

Ennek tükrében valahogy így fog festeni a masina:

Érdekesség, hogy nemrég a HTC 5 hüvelykes csúcsmodelljéről kezdték el híresztelni, hogy Nexus 5 néven jelenik meg a közeljövőben. Ez azt jelenti, hogy még ebben az évben színre lép két Android referenciamodell, vagy azt, hogy az egyik készülékről szóló mendemondák nem fedik a valóságot.

 

 

[Forrás: Unwired View]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció