Kibertér-konferencia - Garantálni kell a világháló szabadságát és biztonságát

Az internet szabadságát és a világháló biztonságát egyaránt garantálni kell - mondta Carl Bildt svéd külügyminiszter csütörtökön a budapesti kibertér-konferencián. Toomas Hendrik Ilves észt államfő arról beszélt, hogy a biztonság garantálása elsősorban állami feladat.

Csak az internet szabadságának biztosításával és a kibertér biztonságának garantálásával lehet az emberiség összekapcsolásának előnyeit kihasználni, és a kockázatokat elhárítani - hangsúlyozta Carl Bildt svéd külügyminiszter a tanácskozáson. Azt mondta, a világ alig húsz év leforgása alatt eljutott az első személyi számítógépektől a hipersebességű hálózati kapcsolatokig. A kapcsolatot biztosító technológiai fejlesztési eredmények még a számítástechnikai kapacitás robbanásszerű növekedését is felülmúlják.
 

Mára az összekapcsolt számítástechnikai eszközök száma meghaladja a Föld lakosainak számát. Hatmilliárd mobiltelefon-előfizetés létezik a világon, négyszer annyi, mint fix telefonvonal és hétszer annyi, mint fix internetkapcsolat. A mobil adatforgalom a következő öt évben tizenötszörösére növekedhet, és addigra a világ lakosságának 85 százaléka hozzáférhet majd - sorolta az adatokat.
 

A svéd külügyminiszter rámutatott, hogy a mennyiségi ugrás drámai társadalmi változásokat is okoz: amellett, hogy új lehetőségeket nyit meg a gazdasági növekedésre és a jólét fokozására, ellenállásra, a zárt társadalmakat a szabad információáramlás korlátozására készteti. Csak két kulcsfontosságú feladat megoldása szabadíthatja fel igazán a globális kapcsolattartásban rejlő fejlődési potenciált: az egyik az egyik az internet szabadságának, a másik pedig a biztonságának garantálása. Az információ szabadságának biztosítása amellett, hogy elsősorban az egyén szabadságjogainak garantálását jelenti, az országok gazdasági növekedési kilátásait is befolyásolja: az a nemzet, amelyik korlátozza az információ szabad áramlását, saját fejlődésének vet gátat - emelte ki.


Carl Bildt emlékeztetett, hogy idén júniusban az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa korszakalkotó döntést hozott: a véleménynyilvánítás szabadsága az online világban is ugyanúgy az alapvető emberi jogok közé tartozik, mint az "offline" világban.


Toomas Hendrik Ilves észt államfő azt hangsúlyozta, hogy az internet biztonságát az államnak kell garantálnia, mivel a magánszféra erre sokszor nem képes, vagy nem hajlandó. Azt mondta, míg korábban egy ország javait területének elfoglalásával lehetett csak megszerezni, addig mára ezt már meg lehet tenni a szellemi tulajdon ellopásával, adatok megsemmisítésével, rendszerek megbénításával is.


Az informatikai érában nem lehet elválasztani a katonai védelmet a civil társadalom informatikai biztonságának garantálásától, mivel a civil társadalom ellen indított kibertámadás is "romba döntheti" az országot - magyarázta. Különösen egy olyan országban, mint Észtország - tette hozzá -, ahol a lakosság egynegyede interneten adja le a szavazatát, és a banki tranzakciók 95 százalékát online bonyolítják le.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció