SMS tehéntől

„Épp most tüzel a marha”

Amikor Christian Oesch gyerek volt a családja farmján, a mobiltelefon még nem is létezett. Nem gondolta volna, hogy néhány év múlva az egyik tehenétől vár majd SMS-t.

Oesch, aki 44 Red Holstein és Jersey tehenet tart, részt vesz egy olyan eszköz tesztelésében, mely jelzi az állatok tüzelésének idejét. Az elektronikus detektort Bernben fejlesztették.
A tejtermelésre tartott teheneknél a nagyobb stressz miatt egyre kevesebb jele van a termékenységi időszaknak, így a farmereknek egyre nehezebb észrevenni, mikor kell a tehenet pároztatni, vagy mint azt az esetek 80%-ban teszik, mesterséges megtermékenyítésnek alávetni. A nagyobb termelékenység érdekében vitaminokat, fehérjéket, ásványi anyagokat tesznek a tehenek táplálékába, és ez csökkenti a termékenységi aktivitást. Így gyakran előfordul, hogy a farmerek elmulasztják a megfelelő pillanatot. Ezen segíthet az újonnan fejlesztett érzékelő.
Az eszköz egy genitáliába helyezett hőérzékelőből áll, amely a mért adatokat továbbítja a tehén nyakába erősített detektornak. Ez utóbbi a tehén érzelmi állapotát méri. (A tehenek ebben az időszakban idegesebbek.) Az eredmények összevetése alapján amennyiben az állat tüzel, a farmer kap egy SMS-t. A hívás díját az érzékelőbe helyezett SIM kártya alapján – egyelőre -  a farmer fizeti. A felismerés pontossága 90%-os.
A termékenységi időszakot jelző eszköz bevezetése tiltakozást váltott ki az állatvédők körében. Nem annyira az eszköz maga, mint szükségességének oka háborította fel az állatok jogainak védelmezőit. A stressz miatt a tehenek kevesebbet ellenek. Ám a versenyhelyzet miatt a farmerek nem tudják csökkenteni a tejtermelést.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció