Törökszentmiklóson van az ország legsikeresebb gyára

A CLAAS Hungária Kft. Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legnagyobb vállalataként belső versenyt indított munkavállalói számára, hogy megtalálja a legjobbakat. A megmérettetés során minden csapat egy-egy gyárat irányíthatott a szimulációs felületen, és megtapasztalhatta, hogy bizonyos döntések, hogyan befolyásolták a termelést, illetve a gyár sikerességét. A győztes kollektíva pedig magáénak tudhatja „A legsikeresebb gyár” címet. Az első helyezett az Anne and the Barberians csapat lett.

A törökszentmiklósi CLAAS Hungária Kft. mezőgazdasági gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozik. Az ország legnagyobb agrárgazdálkodói között előkelő helyet foglaló cég nem csupán gyártással, hanem tervezéssel és fejlesztéssel is foglalkozik. Évek óta megrendezik nagysikerű mérnököknek szóló versenyüket, idén pedig eljött az idő, hogy saját kollégáik is megmutatták, ki lenne a legjobb egy gyár élén.

 

 

Belső gyárszimulációs verseny – most először!

Ön is kipróbálná magát egy gyár élén? Megtapasztalná, hogy egy-egy döntés, hogyan befolyásolja a termelést? Nyáron ezzel a felhívással indult a CLAAS gyár dolgozóinak szóló verseny, amelynek során több fordulón keresztül egy adott vállalat működésével kapcsolatban kellett döntéseket hoznia a csapatoknak. Ezek befolyásolták a termelést, illetve a gyár sikerességét is. A versenyzők az első fordulókban egy online felületen tudták nyomon követni a döntéseik következményeit. A CLAAS csapatok október 29-én a negyedik és ötödik fordulóban élőben mérték össze tudásukat, ahol kiderült, hogy kinek a döntései hozták a legtöbb profitot! 

 

 

Október, egy CLAAS hónap

Mozgalmas hónap ez a CLAAS számára, hiszen a vállalat elnyerte a HR tevékenysége alapján a HRKomm Award 2019 Ezüst díját, amellyel a Z generáció felé történő kommunikációját ismerték el a cégnek. Október utolsó hetét pedig egy CLAAS nappal kezdte a vállalat a BME-n, hiszen CLAAS együtt lenni! A rendkívül izgalmas próbatételek során legókombájnt építettek a mérnök jelöltek, távirányítós traktorokkal versenyeztek, bemutatkozó CV videókat készítettek, és a blind box nevű tippelős játékban kitalálták, mi van a dobozban. Az érdeklődök a korábbi UniTech versenyzők által épített kombájnokkal ügyességi vetélkedőn vettek részt, illetve megismerkedhettek a CLAAS Hungária Kft. gyakornoki programjával is. A napot kötetlen sörözéssel zárták az egyetemisták, ahol a modern gyárakról és a mezőgazdasági gépgyártásról beszélgettek.

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció