Jelentős IBM-nyereség - rózsás kilátások

Az IBM a gazdasági válság ellenére is nagyon jó eredményekről számolt be, a vállalat a reméltnél is nagyobb profittal zárta a negyedik negyedévet.

Úgy tűnik, a Nagy Kék tudomást sem vesz a globális pénzügyi válságról, ennek legékesebb bizonyítéka, hogy a számítógépgyártó nettó nyeresége 4,43 milliárd dollár volt, ami 12%-os emelkedést jelent az egy évvel korábbi időszakban elért profithoz képest. Ez az eredmény felülmúlta a piaci elemzők várakozásait is, a forgalom azonban gyengébbre sikeredett a korábban megjósoltnál. A szakemberek 28,2 milliárdos bevételt prognosztizáltak, ám a cég csupán 27 milliárdot jelentett. Ha az összesített adatokat nézzük, akkor láthatjuk, hogy az IBM egész éves profitja 12,3 milliárd dollárra rúg, ami 18%-kal több, mint 2007-ben. A pozitív eredményt a még időben foganatosított drasztikus megszorító intézkedéseknek köszönheti a Nagy Kék. Az összesített forgalomcsökkenés ugyan csupán 6,4%, egyes részlegeknek viszont ennél sokkal nagyobb mínuszt kellett elkönyvelniük. Sam Palmisano, az IBM első embere derűlátó a 2009-es üzleti évet illetően is, reményei szerint rekordnyereséggel fogják zárni az évet.
A vállalat határtalan optimizmusát jelzi az is, hogy az IBM a közeljövőben az iowai Dubuque-ban 1300 új munkahely megteremtését tervezi.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció